A Könyv

Lesz ebből egy könyv,

A Bojtos Sapkás Odamegy

Jó volt, de ez a forma halott. A regény nem.

Stay tuned. Maradjanak tonhalak.





 
A sajt



A biciklifutár gyakran eltévedt. Lehetett őt választani, felárral, így mindig nagy élmény volt, ha megérkezett. Pillantása szikár, mintha letűnt korok mélységeiből húzná fel a vizet. Negyven nyolcas volt a biciklijében.

Minden nap szembejött vele egy lány, ugyanakkor és ugyanott. Lobogott a haja, ingott-ringott ide-oda. Kicsit látszott a hajfestés, ami a második évfordulón meg lesz majd bocsájtva gondolatban, de teátrálisan.

Egymásra nézés, szétnézés, mielőtt az úttesten átkelés. Eltervezte, hogy megszólítja, hogy Szia, kérdezhetek valamit, miközben elmegyek melletted? Holnap válaszolj rá, miközben elmész mellettem. Holnapután te kérdezel. Ma még nem mondta, de a jövő héten biztosan. Közben lassan észrevette, hogy a lánynak minden nap picivel nagyobb a hasa.

Ősz borongott, high-end étel kéne. Beült a villamosvezetővel a Sobri Diszkó-Bisztróba. A gyümölcsök előtt bekapott egy kockacukrot, hogy érezze az igazi ízüket.

- Akkor ez legyen, de csak ha olyan malacból készült, amelyik gyógyfüvön hempergett - rendelt a villamosvezető.

- Jó. Inni valamit? A forralt bor a lélek belső gőzfürdője. Ez a legjobb fajta, rá is van írva, hogy Made in - mutatta a pincér, a dzsekis-cilinderes.

- Tényleg. De "a legközelebbi kört én" álom. Nem kérjük, és akkor nekem is jut főzelék. Mit mondtál az előbb - fordult a biciklifutárhoz -, elszabadult hajtincs vagy elszabadult hajóágyú?

- Mindegy.

Koccintottak egy sajttal, amely fél napja nem volt a hűtőben.

- Vegetáriánus vagyok. De csak olyan növényt eszem, amelyet húsevő növény ölt meg tévedésből - magyarázott egy lány a zavarosban, a vállán ötlevelű lóherével. És volt még, aki bólogatott.

Elindultak, vitték a sajtot.

     

   
Elfutott



A bojtos sapkás kisfiú kiheverte az összecsapást Locsolkodni Járogatokkal, de tudta, hogy hamarosan lesz valami.

Ha ugyanott járt a parkban, ugyanazt a zenét hallgatta. Ha otthon maradt a füles, nem volt baj, szólt magától a fejében. Úgy is hívta a helyeket, hogy például Too Many Zooz rocks Union Square, nem úgy, hogy a nagy fa alatt.

- Tűrjétek be rendesen az ingeteket.

- Nem tűrjük tovább! - kiáltotta a bojtos sapkás.

- Meglesz még ennek a bojtja - mondta óvónéni, felemelve a mutatóujját.

A bojtos sapkás összevonta a szemöldökét, és hallgatott. Na jó, gondolta, és elfutott, otthagyva a madárijesztő pózba merevedett óvónénit a park közepén örökre.

Fejben meglóbálta a két karját, és repült. Vagyis futott, ugyanígy. Mert az már ugyanaz.


Kép: madbal.tumblr.com

   

 
A Séta



A nagymama kiheverte az összecsapást Locsolkodni Járogatokkal, de érezte, hogy hamarosan lesz valami.

Volt, hogy kirándultak, közben a nagypapát fényképezte. De mindig a tájon volt a fókusz, a nagypapa arca pedig felismerhetetlen, elmosódott. Tudta, hogy a legnagyobb művészeti ág a kettő darab kép kis eltéréssel, de nem mert belevágni.

Befutott a dalszövegírással.

"Ó a nő,
igen, ő,
ahogy néz,
ahogy varr,
szívemből,
pici darabot kitakar", dünnyögte esténként a sétálóutca.

A távolban fakózöld HÉV zúgott, amit kimostak. "A fényvillamos normál díjszabás mellett vehető igénybe" tájékoztatta a nagymamát egy felirat, nem vette igénybe különösebben.

Odaért a parkhoz, bement. Egy pár hosszan előregurította a babakocsit, kézen fogva sétáltak utána. Oldalt két szigorú arc, mintha az esernyőkhöz is jogosítvány kellene.

- Ha tizedikéig nem fizeted be a csekket, akkor lehet összeszedni a cuccot.

Kiért a rétre. Három kiskutya futott elé, lihegték körbe-körbe. Ennivalóak, na.

- De aranyos mind a három. Legszívesebben megvenném mindet. Mi a nevük?

- Eladó mind. Cintányéros, Cudar, és ez itt, a legkisebb, a Világ! Kiáltani kell, és jönnek. Igaz? Te. Nézze, hogy néz. Hé, maga meg hova megy? Hova megy! Legalább viszlát, vagy valami.

     

    Horizont



- Félédes. Fél, édes?

Színdarab eleje, egyelőre ennyi.

Szőrcsizmában hasítom a nagyvárosi teret, hónom alatt a Trendhuszár magazin legújabb száma.

Utánam néznek a lányok? Nem tudom. Nem hiszem. Nem.

Azt nézik, hogy a horizontot fürkészi-e a szemem, és amikor látják, hogy tudok így járni, hogy nem kell lenéznem, anélkül is kikerülöm a virágágyást, attól a pillanattól kezdve nem tudják levenni rólam a delejezett tekintetüket, és nem indul meg lefelé a pillantásuk, és nem veszik észre, hogy szőrcsizmában hasítok.

A lány nem akkor mondja azt, hogy igen, amikor azt mondja, hogy igen, hanem akkor, amikor hirtelen elkezd hosszan beszélni az élete összefüggéstelennek tűnő darabkáiról, és mondja, mondja, ami felmerül benne, ami foglalkoztatja, és nem látni a logikát benne, pedig van benne logika, az a logika benne, hogy azt mondja, hogy igen.


Kép: Ron Hicks - Stolen Kiss

   

 
Szelfibotra támaszkodva

Az összes szelfi egy operatőrt ábrázol, aki a munkáját végzi épp. Definíció szerint. Az arc éles, a táj Gauss-életlenített.

Ugranak a szakadékba kötéllel, ejtőernyővel, nekitolatnak az elefántnak, és közben egy maguk felé fordított kamerát tartanak. Az extázis pillanata, de közben, az élet legvelejének tapasztalása közben még operatőrködnek is, figyelnek, hogy jó legyen a képkivágás.

Pedig vagy-vagy.

Ugyanaz, mint a bakancslista szó. Ha kimondta, már elbukta. Nem lehet valaki egyszerre bíró, és játékos. Ha ilyet blöfföl, egyből kiderül, nem érti a játékot. Vagy nem is játszik, csak sportolt szegény, végig.